Egy róka fülű nővel találkozva egyből azt kívántam, bár mentem volna mégis csak suliba! Lehet tényleg ennyire lázas lennék, hogy már hallucinálok is? Remek. De akkor én, miért nem érzem? Kitsune-ok nem léteznek. Ébredj már fel Hayle!
-Mit keresel te itt Eldaryában? -kérdezte villámló tekintettel, miközben lángcsóvát idézett a botja segítségével. Ennyire feltűnő, hogy nem vagyok ide való csak, mert ő ribancosabban öltözködik? Lehet bugyiba és melltartóba kellett volna ide kerülnöm.
-Micsoda? Hol? – Most komolyan Eldaryát mondott volna? Az meg melyik földrészen van?
-Nem tudok semmit sem csak azt, hogy az egyik pillanatban még az utcán voltam és egy gyönyörű kardot tartottam a kezemben, a másikban már itt, és a te elviselhetetlen modorodat kell megpróbáljam elviselni. A kard meg sehol.
-Rendben te nagyszájú kis csitri! Te akartad... Jamon vidd őt a börtönbe, majd később eldöntöm mi legyen vele! – ezzel egy malacképű izomtömeg ragadott meg és maga után kezdett vonszolni. Te jó ég! Ezt nem hiszem el... miféle rémálom ez? Nem vagyok én holmi közönséges bűnöző! Ez modortalanság! Így fogadni az embert... teljesen felháborító!
-Engedj el te behemót! – tiltakoztam ellene, hogy magával vigyen.
-Jamon nem elengedni... Miiko parancsolni vigyen börtön.
-Miiko bekaphatja! – morogtam az orrom alatt.
Egy hatalmas lépcsőn vitt maga után egy olyan hely felé, ahol kezdett egyre sötétebb és sötétebb lenni. Biztosan ez a büntetésem, mert becsaptam anyát! – gondoltam. Jamon betaszigált az újdonsült kalitkámba. Komolyan... már csak az hiányzott, hogy azt mondja: Na madárkám, innen nem repülsz ki egyhamar! Francba! Ki tudja mit fog csinálni velem az az őrült nőszemély. Nem tellett el sok idő, mire hangokat hallottam közeledni és egy fekete hajú lányt hoztak nekem társaságnak. Atya világ ez a sors fintora... ugyan az a lány volt, aki ma kirabolta az üzletet!
-Szia te vagy az a lány, aki reggel betört a ruha boltba? – kérdeztem.
-Te meg az a spicli aki feldobott a zsaruknak? – kérdezett vissza flegmán.
-Nem mintha nem lettél volna eléggé feltűnő fényes nappal, egy baseball ütővel a kezedben – forgattam a szemeim.
-Az nem egy baseballütő! Ő lucille! – vágta rá sértődötten, mire elmosolyodtam.
-Mennyit szívtál?
-Nyugi van még, kérsz? -nyújtotta felém a füves cigarettát. Feltettem neki egy olyan kérdést, amivel rátapintottam a lényegre. Nagyszerű! Ez a lány drogozik, fantasztikus!
-Miért teszed tönkre magad ilyen szarokkal?
-Először is semmi közöd hozzá, másodszor pedig fogalmad sincs róla milyen pocsék életem van.
-Engedjetek ki minket! – kiabáltam a rácsokon dörömbölve, miközben ő a földre roskadt.
-Ne erőlködj szivi! Nem puszta jóindulatból zártak ide minket – mondta, miközben a hátát a falnak támasztotta.
Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el de újabb három lányt zártak velünk össze. Az egyikük az a nyomozó volt, aki az első rabtársamat üldözte, miután ellopta a kistáskát.
-Ez mekkora balszerencse! – kapott a fejéhez a tolvaj.
-Te kis... -mutatott rá Nathali a lányra. -Azt hitted elmenekülhetsz előlem, mi?
- El is menekültem és, ha nem vennéd észre te is be vagy ide zárva! – válaszolta unottan a lány. -Valaki egy slukkot? – nézett körbe, a kábítószert kínálva. -Hát jó, ha nem, akkor nem – vonta meg a vállát. -Több marad nekem!
-Elárulná valaki kik vagytok és mit keresünk itt? -tettem fel a kérdést a többieknek. -Az én nevem Hayle.
-Katherine – dobta a csikket abba a zöld vizszerübe valamibe. Hogy a francba végezte ki azt a cigit, ilyen gyorsan?
-Te pedig Nathali vagy ugye? – kérdeztem.
-Így van – helyeselte.
-A nevem Aoichou – szólalt meg a lány aki a sarokban kuporgott, most először. Egy barátságos mosolyt küldtem felé, de abban a pillanatban elvágta a fejét, hogy rám se kelljen néznie. Annyira különcnek tűnik, mintha... nem kedvelné az emberek társaságát, mégis valami azt súgja... magányos.
- Üdv az idióták között, akiknek fogalmuk sincs mi történt, de ide kerültek! Sam vagyok.
Egy fekete hajú fickó jelent meg a cellánknál egy másikkal együtt, aki szinte teljesen kékben pompázott.
-Tök olyan, mint egy Disney film! – mondtam ki hangosan a gondolataim.
-Nem mert a Disney filmeknek általában jó a vége. Ennek tuti nem lesz jó vége – mormolta az orra alatt Katherine.
-Talán mégse kellett volna elkísérjelek. Ezek nyafogós kis ember lányok, semmi érdekes nincs bennük! – adott hangot véleményének rólunk a kék loboncos.
-Mondja ezt az a fiú, akinek kék a haja, a modora meg valahol messze jár -vágta rá Sam.
-Téged meg ki kérdezett? Nem kértem a véleményed! – sértődött meg a fiú.
-Én se a tiéd!
-Nem tudnátok ezt abba hagyni? – próbáltam elkerülni a keletkezendő vitát. Eközben Katherine magában röhögött Nathali meg őt bámulta. Ao oda súgott valamit a nyomozónak, de olyan hallkan, hogy azt meg sem hallottam. Talán a viselkedését tárgyalhatták ki.
-Még el sem kezdtem! – húzta ördögi mosolyra a száját a vitatkozó lány.
-De nagy szád van! Be kellene fogjam! – azt hiszem elpattant a szikra a pasasnál.
-Gyerünk fogd! – ez a Sam bátor lány gondoltam, mire a srác közelebb lépett hozzá és megcsókolta. Sam ellökte magától és sajnálkozva nézett a fiúra.
-Ezt még gyakorold!
-Szerintem neked lenne mit tanulnod, elég gyenge a teljesítményed! Na de én megyek, jó szórakozást Nevra!
-Áh, ezt a kört én nyertem, valld be! – lelkendezett Sam.
-Sosem veszítek! – kiáltotta vissza.
-Én se!
-Hogy ez az Ezarel milyen idióta! – forgatta a szemeit Nevra. -Hogy lehet nem kiélvezni a nők társaságát? Főleg, ha öt ilyen csodás lányról van szó. Biztos finomak – gondolkodott hangosan, miközben akaratlanul is elő villantak a szájából szemfogai. Ezt nem hiszem el, ő egy igazi vámpír? Áh gyorsan szereznem kell egy Algopyrint! Lehet az orvosnak volt igaza! Nem, mégsem... rossz diagnózist állapított meg nálam, nem holmi nátháról van itt szó. Itt elme bajok vannak!
-Ki lehet élvezni, én is azt teszem minden áldott percemben, csak lassan már nem lesz hozzá anyagom...
-Szerintem már így is nagyon be vagy állva! – fejtettem ki a nyilvánvalót.
-Hozzátok? Hidd el nem eléggé!
-Ha most segíted a nyomozást és megadod a dílered nevét ezt a beszélgetést, nem megtörténtnek nyilvánítom – próbált információt kihúzni Katherineből Nathalie.
-Tudod nem tudom, hogy észre vetted-e, de itt nem számítanak a törvényeid! – nézett farkasszemet a nyomozóval.
-Lehet, hogy kispályásnak nézel, de ebből a cellából 1 perc alatt kijutok – mutatott a belső övében szunnyadó fegyverre Nath. -Csak meg kell várni a tökéletes pillanatot és lecsapunk ezekre az emberrablókra! – magyarázta, amikor a vámpír fickó... vagyis az elme bajom kiváltó oka elment megnézni a többi rabot. Ezarel is fura egy szerzet volt az elf fülecskeivel, na de ez a vámpír abszolút kiverte nálam a biztosítékot.
-Mivel egymásra vagyunk utalva kénytelenek leszünk összefogni, hogy kijuthassunk innen! – folytatta a nyomozó.
-Tőlem... de ne gyere túl közel, kiütésem lesz a zsernyákoktól – húzta félmosolyra a száját drogfüggő csapattársunk.
-Jobb, ha nem finnyáskodsz kislány, ne felejtsd el, hogy ma kiraboltál egy boltot. Ha azt szeretnéd, hogy elsimítsam az ügyed, jobban tennéd, ha együtt működnél velünk! Nehogy azt hidd, hogy egy percre is megfeledkeztem a kis lopásos akciódról!
-Abba hagynátok! Szerintem bőven elég lesz mára egy vita! -emeltem meg a hangom.
-Tanuld meg, hogy vitából sosem elég! – kacsintott rám Sam.
-Az egyik fegyveremet elkobozták tőlem, szerencsére van még két példányom. Melyikőtök tud bánni a pisztollyal? – mindenki kikerekedett szemmel nézett a rendőr nőre. – Mégis honnan tudnánk bánni vele? -Sejtettem... akkor improvizálnunk kell!
-Én, én, én! -ugrándozott a drogos, majd elővette a saját stukkerét a kistáskából.
-Azt meg honnan szerezted? -képedt el Nathali, majd egy másodperc elteltével felcsillant a szeme. -Tudsz is bánni vele?
-Hogyne, a célzásom kitűnő! Travis tanítványa vagyok – töltötte meg a tárat a lány, majd újabb füves cigarettát csavart magának és amikor Nevra vissza jött, épp akkor gyújtotta be, mi pedig befogtuk a szánk. Egy szót se szóltunk.
-Az meg mi? Olyan furcsa szaga van! Szédülök tőle, azonnal oltsd ki! – kiáltott rá Katherinere.
-Héj Drakula! Szívtál már cigarettát? – kérdezte a lány, miközben a cella ajtajához közeledve beleszívott egy slukkot a cigibe, ezt követően pedig Nevrára fújta a füstöt.
-Mi az a cigaretta? – fonta keresztbe kíváncsian a karját a fiú. Nagyon kordában kellett tartanunk a belőlünk feltörni készülő nevetést.
-Az amire azt mondtad oltsam ki! Pedig kár lenne érte... meztelen nők lesnék minden kívánságod, ha kipróbálnád! – vonta meg a vállát Kat.
-Kezd érdekessé válni a téma, bár te is levetkőzhetsz és teljesítheted a kívánságaim! – jelent meg egy kaján vigyor a vámpír arcán.
-Az nem ugyan az! Te jobbat érdemelsz nálam – próbálta győzködni. -Ha beleszívsz minden vágyad teljesülni fog!
Nevra kis gondolkodás után a joint-ért nyúlt, majd megkérdezte:
-Hogyan csináljam?
-Vedd a két ajkad közé és szívj bele! Akkor éred el a tuti hatást, ha lenyeled a füstöt! – adta ki az utasításokat az ötlet adója. Nevra úgy tett, ahogy mondta.
-Gondolj szép lányokra! -húzta gonosz mosolyra a szájat Kat.
-Anyu kérlek énekelj altató dalt! -dünnyögte kis idő elteltével az áldozat, fáradtan.
-Szép álmokat Jack Sperrow, félszemű kalózom! Na így kell ezt csinálni! -nézett ránk a bódult lány büszkén.
-Ő nem is volt félszemű! – jegyezte meg Aoichou.
-Az mindegy, ez a srác akkor is olyan, mint egy félszemű kalóz! Jobban illene rá ez a szerep, mint a vérivó szörnyé – Katherine eltántoríthatatlan volt a saját állás pontjától. Ekkor megjelent egy idegen, aki fekete páncélt viselt és arcát maszk takarta.
Aoichou
Engem megismerni egyenlő a; képtelenséggel. Valójában, én vagyok az egyetlen kakukktojás itt... A valódi érzéseimet mindig elfedem, egy cinikus beszólással vagy egyszerű tereléssel. Barátaim pedig sose voltak... Én amolyan „magányos farkasként” tengettem mindig is a napjaim, megbújva a sarokban egy könyvet olvasva, amíg a társaim beszélgettek, nevetgéltek vagy rólam pletykáltak – ami engem sose zavart, mert nem érdekelt. Talán néha még szívélyesen is vettem, hogy foglalkoznak velem, még ha ez negatív kijelentés volt rólam.
Egyébiránt, Aoichounak hívnak, ami valljuk be... egy elég cifra név. Ha bárki is szólni akart hozzám – jobban mondva próbálkozott-, akkor mindig vagy Ao vagy Aoi voltam, s egyedül csak az apám hívott Chounak – mert csak tőle szerettem hallani, vagy csak nála jelentett többet?
Fogalmam sincs miért alakult ki bennem ez a zárkózottság. Talán azért, mert nem bíztam meg soha senkiben eléggé? Féltem kinyilvánítani a véleményem? Féltem, hogy a gyengepontjaimat kihasználva mindenki kénye kedvére kihasználhat, s azt tehet, amit csak akar? Félek, bízni magamban... Hogy jó barát leszek? Vagy mégsem? És igen... itt a másik probléma; az ellentmondásom. Mindig beleköttök magamban, és másokba is, ha éppen van hangulatom megszólalni.
S abban a pillanatban, amikor egy cellába kerültem négy lánnyal, azt hittem megfogok pusztulni. Ott ültem a cella legsötétebb sarkában, s próbáltam láthatatlan maradni előttük, csöndben maradni, kerülve a kapcsolatteremtést. Halkan figyeltem, ahogy egymással beszélnek, a szívem mélyén irigységgel és kíváncsisággal, mert én is része akartam lenni, egy darabkájává válni az egésznek.
S mikor végre rászántam magam, hogy nyitni próbáljak feléjük, kinyílt a börtönünk ajtaja, s belépett egy fekete páncélt és maszkot viselő egyén. Mintha elmosolyodott volna, amikor meglátta a földön kiterült Nevrát, de mégsem érdekelhette annyira, mert egyre inkább közeledett a cellánkhoz.
Mindannyian elképedve bámultunk, amikor kinyitotta a kalitkánkat, ami eddig fogva tartott minket. A lányok egymásra mosolyogtak, szemükben a bosszú szikrájával, ám amint kiakartak indulni, a maszkos határozottan felemelte a kezét, s az útjukat állta. Ekkor felém fordította a fejét - először nézett rám, amióta bejött.
- Azért jöttem, hogy kiszabadítsalak, Chou – szólalt meg. Én pedig tátott szájjal meredtem rá, a lányok pedig rám. – Csak téged.
- Ez nem fair! Miért csak őt? - sértődtek meg egyszerre a lányok.
- Egy mindenkiért, mindenki egyért – sóhajtottam, miközben a lányokról a maszkosra néztem. – Sajnálom, de vagy kiengeded őket is, vagy én sem megyek – feleltem határozottan. Életemben először éreztem azt, hogy kiálljak másokért, mert nem akarom, hogy itt végezzék... Fura bevallani, de úgy gondoltam, így kell cselekednem.
- Legyen – bólintott, majd félre állt az útból.
-Sam te gyere velem! Fel kell készüljünk az esetleges gondokra! Ti ketten... – nézett Hayle a nyomozóra és a fekete hajú lányra. Társak lesztek, hátha hozzászoktok egymás jelenlétéhez. Szerezzétek vissza azt, ami a tiétek, de legyetek óvatosak és, ha kell szereljétek le, aki az utatokba kerül! Aoichou keressetek kijáratot ezzel a jól öltözöttel! – nézett végig lenézően kiszabadítónkon a lány.
S, ekkor derült égből villámcsapásra itt sétáltam egy vad idegen pasival, aki feltehetőleg ismer engem, már csak azért is, mert tudja a nevem.
Éppen a Főhadiszállás kertjében sétáltunk, amikor megálltam egy helyben, s a földre meredtem.
- Kinyögnéd végre, honnan tudod a nevem, s miért csak engem akartál kihozni a börtönből? – néztem fel rá.
- Nem mondhatom el.
Meglepetten pislogtam rá, majd egy bosszús vigyor jelent meg az arcomon. – S ugyan miért nem?
- Mert- - próbált válaszolni, de a park kapujában kiszúrta az izomkolosszust, amihez képest én egy bolhának éreztem magam, s már szó szerint elgondolkodtam azon, hogy elpattogok innen, de jó gyorsan.
- Az meg ki? - tettem fel a kérdést, a monstrumról újra a maszkosra nézve, de rá kellett jönnöm, hogy az már rég eliszkolt. – Jellemző... Rohadt Eldarya... Na és ilyen egy igazi vérbeli SÖTÉT lovag... Hát, ez tuti szőke!
A szemem sarkából észrevettem, hogy az óriás-pajtás felém közeledik, így a fejemet össze-vissza kapkodva töprengtem azon, hova is bújhatnék, majd jobb eshetőség híján beugrottam egy bokorba.
- Jamon meggyőződni arról, hogy imént látni erre valakit...
- Na, ez se kapott taníttatást! Kezet foghat a rókalánnyal, az meg az etikett órákról lógott folyton. – vigyorogtam, miközben óvatosan kukucskáltam ki a rejtekhelyemről. Látva, hogy elmenni készül, megkönnyebbülten lélegeztem fel, s egy mosoly jelent meg az arcomon... Ám ekkor megláttam, hogy egy csiga mászik fel a lábamon.
- KYAAAAAAAA! – kiáltottam fel, s a nyakába ugrottam az óriásnak.
- Elengedni Jamont, Jamonnak kell elfogni téged.
- Jamon csendben maradni, s szépen elvinni engem a kitsunéhoz! Nem lenni vita! Én innen nem mozdulni! – beszéltem a nyelvén, továbbra is rajta csimpaszkodva. Tehetek én róla, hogy irtózok a csigáktól?
- Rendben lenni – mondta, majd elindult velem a Kristályterem felé.
Nathalie
Miután megbeszéltük rabtársainkkal a szökési kísérletünk műveletét, ami elég zavaros volt a számomra, úgy határoztunk, hogy ketté vállunk.
-Azt hiszem ez egy csudajó nap lesz! – vonult előre Katherine és hangos csörömpöléssel kinyitotta az ajtót.
-Pszt! Nem lehetne egy cseppet halkabb a lelkesedésed? -csitítottam a hiperaktív lányt ninja-módra. A lány hátra nézett a többiekre, majd megvonta a vállát és kilépett az ajtón.
-Te jó ég! LÉPCSŐK! – jajdúlt fel. -Utálom a lépcsőket....itt nem találták fel a liftet? – toporzékolt.
-Nyugalom! Fogd fel úgy, hogy edzésen vagy! – Lehet, hogy ostobaságot mondhattam, mert elhúzta a szája szélét, majd finnyáskodva nézte a magasba tornyosuló lépcsőzetet.
-Ettől még Travis is kidőlne! Na jó dobjunk be egy kis...hm...lássuk csak mink van...ez tökéletes! – a lány egy fehér kapszulát dobott be a szájába és lenyelte. Pár perc múlva ki virulva ugrabugrált körülöttünk. - Ohhh Natali... – duruzsolt a fülembe. -Versenyezünk a tetejéig? – húzta hatalmas mosolyra a száját. Szegény Katherine maga sem gondolhatta ezt komolyan! A legjobb futó voltam az akadémián. Viszont így legalább nem kell majd egész úton hallgatnom a hisztérikáját.
-Úgy legyen! Háromra? – kérdeztem, majd meg sem várva a válaszát azonnal kimondtam a hármas varázsszót. Gyors tempóban kezdtük el a folyamatot, bár a futópartnerem hamar lemaradt mögöttem.
-Nekem nincs párom Kat! – kiáltottam a lány után, aki úgy kezdett futkosni, mintha ismét hallucinálna. Egy pillanatra el is képzeltem, hogy egy kislány szaladgál egy réten az illatozó virágok között. Megdörzsöltem a szemem, hogy kijózanítsam magam az efféle gondolatoktól. Egy negyedórányi futás után, hátrapillantottam, hogy lássam minden rendben van e az ideiglenes társammal. Elképedtem!
-Ez nem igazság! – fujtatott. -Nem bírtam felkészülni! Na de majd most! Na most! Te! – azzal a lány őrült tempóban nekem rontott, amit sikeresen kivédtem, csakhogy nem számítottam a gyors lefegyverzésre, így hamar a hátamra telepedett.
-Há! Most legyen nagy a szád! Gyí paci! – mutatott előre és szorosan átkarolta a nyakamat. Elmosolyodtam a kis akciója láttán, majd beletörődtem a sorsomba, hogy ezután rabszolgamódra cipelhetem egészen a célegyenesig. Mivel ilyen súlyos ajándékkal kell tovább haladnom, lassítottam az iramon. Egyszer csak szuszogásra lettem figyelmes. Ezt nem hiszem el! Ez bealudt? Még jónéhány percig sétáltam Kat-tel a nyakamon, mikor megpillantottam a kijáratot. Megcsiklandoztam a derekát, majd belekiáltottam a fülébe!
-Menetjegyeket kérek! – kuncogtam. -Végállomás!
-A menetjegy nincsen, nem is volt... – nyöszörögte. -És most hagyj aludni! – fészkelődött bele a nyakamba újra a lány, majd el szeretett volna ismételten aludni .
-Rendőrség! Ez a fiatal lány bliccelni próbál! – biztos voltam benne, hogy erre aztán tutira felébred, hogy szökni próbáljon.
-Ne erőlködj, nem szoktam fellógni buszokra, Travis kocsival szokta hurcolászni a seggem. – pattant le rólam és nyújtózott egyet.
-Szerinted merre menjünk? – kérdezte és rám emelte a tekintetét.
-Kocsival jársz, de azért egy kistáskáért képes vagy fényes nappal betörni egy üzletbe? Van itt logika! Viszont a viccet félretéve, vissza kell szereznünk a fegyvereinket! Mielőtt elhurcoltak, láttam hogy a kristálytermükben volt az ütőd, valószínűleg ott őrzik az én Glock 17-emet is. Nekem letakarták a fejemet egy zsákkal, ezért nem láttam az odautat. Úgyhogy most te vezetsz, én meg fedezlek!-kacsintottam a lány felé.
-Kristály terem... ahol van az a kék izé? Azt hittem csak hallucináltam! Abból mennyi táska, meg anyag jönne ki... te jó ég! A fekete piacon 1 perc alatt elkelne. – álmodozott Katherine és már teljesen máshol járt.
-Gyerünk! Nem érünk rá ilyesmikre – próbáltam kijózanítani ezt a drogost az ábrándjaiból.
Katherine
-Jó...jó – emeltem fel a kezem és útnak indultam hogy vissza emlékezzek az útvonalra. -Nathali – súgtam oda lánynak aki a hátam mögött somfordált.
-Tessék? – méregette a körülötte lévő tárgyakat, majd egy krimifilmbe illő jelenlettel előkapta a fegyverét, és a falnak simult.
-Vissza kell szereznünk Lucille-t, már biztos magányos! – szomorodtam el és ránéztem Nathali csillogó revolverére. -Ha felkészültél, a lépcsőn fel kell mennünk! – mutattam a kanyargós csiga lépcsőkre, amitől ismét undor érzetem támadt.
-Nyugodj meg szivi, jó csapat vagyunk! Egy-kettő visszaszerezzük a bajtársainkat! - majd kihúzott a zsebéből egy másik fegyvert, és felém nyújtotta. -Ha megúsztuk ezt az egészet, kérem vissza. -Áh! -sikítoztam halkan és elvettem a csillogó szépséget, bár nekem is volt, de ez más érzést nyújtott. -Indulás! – mondtam halkan és elindultunk a kínzó lépcső sor felé. A lépcsőn felérve, egyenesen abba a terembe léptünk be, ahol van az az értékesen, nagyon drága kavics. És lám Lucille ott hevert magányosan egy asztalon.
-Kislány! Itt vagyok! – indultam el Lucille felé és boldogságom határtalan volt. A zsernyák cimborám valahogy mégis hamarabb odaért a kedvesemhez, és szemével rottweiler módjára az elveszett fegyvere nyomát vizslatta . Ekkor váratlanul ajtónyikorgásra lettünk figyelmesek.
-Basszus! – mormogtam, majd hátráltam pár lépést és ránéztem Nathalira. A terembe egy füles lány és egy hegyomlás lépett be, de amint észrevettek, az arcuk komor és agresszív lett.
-Ti mit kerestek itt? – hördült fel a füles lány és a sétabotjából kék fénycsóva vagy láng tört elő.
-Azt hiszem egy kicsit túladagoltam magam! – mondtam ki hangosan, amit gondoltam és még mindig az ember/lényeket fürkésztem.
-Kat! – ordított Nathalie. Én ránéztem a lányra aki Lucille-t dobta felém. Egy laza mozdulattal újra a kezemben tarthattam a kislányt és felfegyverkezve az ellenség felé fordultunk.
-Játszunk egy kicsit! Benne vagy szivi? – sandítottam át a vállam fölött a zsernyákra.
-Naná! A férfi az enyém! – jelentette ki, majd szemébe félelmetes pajkossággal rohant neki áldozatának.
-Oh kiscicám, úgy látszik mi egymásnak lettünk teremtve! – vigyorogtam gúnyosan a füles nőre, aki mérgében még nagyobb lángot képzett maga körűl. Én fürgén neki iramodtam és cikcakkozva próbáltam a közelébe férkőzni. -Rossz ember bajuszát fricskáztad füles lány! – mondtam és Lucille -el lecsaptam. Láttam, hogy Nathalie a padlóra került, s mikor ellenfele le akart csapni rá, ő a földtől elrugaszkodva két lábát a férfi nyaka köré tekerte, majd bámulatos mozdulattal a földre küldte azt.
-Látom erre nem számítottál kedvesem! – vette elő fegyverét és diadalittasan rászegezte a enemy-re (ellenfél). -Szerintem a srác is aludni szeretne! -mondta Nathali és gúnyosan rámosolygott a pasasra.
-Lucille! Ma igazán szerencsés napod van! – néztem az ütőmre és oda sétáltam a sráchoz.-Sajnálom Hófehérke, de most Csipkerózsikát játszol! – azzal kobakon vágtam, amitől kidőlt, mint egy részeg a padlón. Hirtelen a semmiből egy fuvallatot éreztem majd a csuklómon egy erős szorítást. A félszemű volt, akinek az arcáról semmi jót nem lehetett le olvasni.
-Jól fogom tőle érezni magam mi? – mondta cinikusan, majd a falnak lökött és leszorított. Az ütőm hangos koppanással esett a földre, amit fegyverként szerettem volna használni. -Most én is adok neked egy kis ajándékot! Hidd el jobb lesz, ennél a cigis kábulatnál! – húzta fel a felső ajkát és hatalmasra nőtt szemfogait belém mélyesztette.
-Cseszd meg te nyavalyás vérszopó! -erőlködtem, de hasztalanul. Túl erős volt hozzám képest.
-Katherine! - kiáltott utánam Nath, aki felkapta a földről Lucille-t, s rohant, hogy kiszabadítson a vámpír fogságából, de a fehér hajú izomarc magához tért, és lefogta őt, majd nem túl kíméletesen a földhöz szorította .
-Még hogy aludni szeretnék! – úgy tűnt elszakadtak a cérnaszállak az idegeiben. Úgy éreztem elhagy az erőm, ha ez így folytatódik vér veszteségben múlok ki! – gondolkoztam és reménytelenül kapaszkodtam a falba. Viszont volt ebben egy olyan érzés mintha valami extra ütős cuccot nyomtam volna. A terem elsötétült és csak a srác megvető hangját és Nathali kiáltását hallottam: Rossz vámpír bajuszát fricskáztad Katherine!
-Engedd el te szemétláda! Katherine! Ne aludj el! Kérlek! Katherine!
Sam
Miután végre kiszabadultunk abból a pöcegödörből, Haylevel elindultunk. Hogy hova még magunk se tudtuk, ezért egy ideig tétován bojongtunk a hatalmas épületben. A lánnyal hamar egymásra találtunk, és miközben élelem és fegyverzet után kutattunk elbeszélgettünk erről is, arról is.
- Azt hittem ezeknek van valami laktatóbb kosztjuk is. Még csak egy mirelit pizzát se találok. Sőt. Hűtőt se – dobott az asztalra egy kiló kenyeret Hayle.
- Ja, tiszta csóróság van – mondtam. Végül megállottunk a kenyérnél és egy kis lekvárnál, aminek az üvegén egy áfonyához hasonlító kép díszelgett.
- Remélem nem méreg – méregette a tégelyt Hayle.
- Ezeknek? Méreg? Még csak hűtőjük sincs, nem, hogy mérgük – válaszoltam. Elindultunk a másik irányba, míg végül egy kovácsműhelyben találtuk magunkat. Én még mindig azon mérgelődtem, hogy nincs semmi normális élelem, de mikor Halye ram szólt, hogy figyeljek oda, akkor neki láttam én is a fegyverkeresésnek.
- Nekem egy baseball ütő kell, erre az nincs. Így, hogy fogok Harleyt játszani? – kérdeztem felháborodva. Hayle jót nevetett, az amúgy nem viccnek szánt beszólásomon, majd magához vett egy kardot, nekem pedig valami hosszú rudat dobott.
- Nesze. Most már keresni kéne valami főzetet. Meg azt a kék hajú pasit. Úgy láttam nagyon jól összemelegedtetek – szólalt meg. Ráemeltem a tekintetemet, majd villámokat szórtam a szemeimmel.
- Azzal? Hagyjál már! – forgattam meg a szemem. Hayle felállt egy székre majd, mintha egy színpadon lenne, majd játszani kezdett.
- Ó, Sam! Légy a gyerekeim anyja! – mondta, miközben utánozni próbálta a kék hajú fiú hangját. – Ó, kék hajú ismeretlen! Leszek!
Végül én is elnevettem magam, majd ebben a nagy mosolygásban próbáltunk tovább settenkedni. Csak megtaláltuk az alkimista labort, ahol azt hittük nem lesz senki. Ja, csak hittük, mivel mikor beléptünk ott állt egy szőke és az előbbi kék hajú fiú Ezarel.
Értetlen szemekkel néztek ránk, majd a szőke nekirontott az újdonsült barátnőmnek, én pedig a Ezarellel kezdtem.
- Na, már megint te? Ennyire hiányoztam? – kérdezte, miközben harcolni kezdtünk. A kezemet hátra csavarta és erősen tartott, én viszont gyorsan reagáltam és én kerültem lépéselőnybe. Hiába. Ha visszajutok a világomba meg kell köszönnöm anyámnak, hogy beiratott egyszer karatéra.
- Hogyne. Főleg a kék hajad, meg a hegyes füled. Mint egy tündérkének.
- Nem vagyok tündérke.
- De, nagyon is – nevettem rá, majd leküldtem a földre. Ott felé hajoltam. Kócos barna hajam a szemembe lógott, de ez nem akadályozott meg semmiben sem.
- Ismét befogjam a szádat az enyémmel? – kérdezte, majd változtatott a helyzetünkön és én kerültem alulra.
- Miért, azóta gyakoroltál? – vágtam vissza, de a tekintetem a szájára tévedt, amit ő észre is vett, ezért egy kaján vigyor jelent meg az arcán, majd egy puszit nyomott az én arcomra.
Hayle
Míg barátnőm az elf fülekkel rendelkező sráccal foglalatoskodott engem a szöszi barátja könnyű szerrel leszerelt. Ezért aztán tényleg felesleges volt az a kard! – gondoltam, miközben a fiú sajátját a nyakamhoz szorította. Ez nem fair!
-Add fel, nincs esélyed! – súgta a fülembe, amitől előtört belőlem a nevetés. Mindenki lefagyott és engem néztek értetlenül, de én csak a hasamat fogtam és nevettem.
-Hayle ez nem éppen a megfelelő alkalom arra, hogy nevető görcsöt kapj! – nézett rám halálosan komolyan Sam.
-De, ha egyszer csikis vagyok!
-Na jó ez kész! – csapott a homlokára a lány. Most vettem csak észre, hogy a földön hevernek Ezarellel.
-Tudtam! Én megmondtam... Na mit mondtam? – tettem csípőre a kezem, miközben a kardomra támaszkodtam.
-Mit? – kérdezte Sam, Ezarel meg úgy nézett rám, mintha egy szellemi fogyatékos lennék.
-Azt hogy ti ketten kedvelitek egymást! Ahogy elnézem... nem kicsit – mondtam vidáman, mire mindketten gyilkos pillantásokkal ajándékoztak meg.
-Ez a legnagyobb baromság, amit mondhattál! – mondták egyszerre. Ezek aztán tényleg összeillenének!
-Nem akarom megzavarni ezt a remek tárasalgást, de miért törtetek csak úgy ránk? Hogy kerültetek ki a cellátokból és mi ez a sok holmi ami nálatok van? Csak nem kiakartátok fosztani a főhadiszállást? – kérdezte a szöszi.
-Ja mi? Dehogy is csak kölcsön vettünk néhány holmit! – kezdtem el magyarázkodni.
-Aha.... – nem úgy tűnt, mint aki hisz nekem.
-Most szépen megyünk Miikohoz! – állt fel Ezarel.
-Angard! – szegeztem nekik a kardom.
-Úgy látom nem tudod, mikor kell feladni! -forgatta a szemeit ellenfelem.
- Nem te mondod meg mit csinálok! - kelt fel Sam is a földről.
-Az orákulum szerelmére még egy ilyen idegesítő nőszemélyt, mint amilyen te vagy! -kapott a fejéhez Ezarel.
-Pont te beszélsz? Amióta találkoztunk egy kedves szót sem hallottam tőled.
-Ne várj ilyen viselkedéssel kedves szót! – vágott vissza az elf. Na jó szerintem itt mindenki begolyózott! Elfek csivavák, itt minden van! Ja csivavák nálunk is vannak.
-Tudod mit? Menj el Kukutyinba zabot hegyezni! – háborodott fel barátnőm.
-Micsoda? Hol van az a Kukutyin? – Tényleg ennyire ostobák lennének ezek a szerzetek errefelé? Sam és én egyszerre kezdtünk el nevetni, amint elkaptuk egymás pillantását. -Ezarel nem érünk rá ilyesmire!
-Igazad van Leiftan – bólintott társának.
-Sam. Háromig számolok és futás rendben? – kezdtem el tátogni és mutogatni a lánynak.
-Aha... – nem voltam benne biztos, hogy megértetette. Activityben sosem voltam valami jó. Sam a fiúk és én körbe-körbe kezdtünk kergetőzni, egy két dolgot levertünk, ami miatt Ezarel majdnem szívinfarktust kapott, majd hirtelen egymásnak ütköztünk és kidőltünk, mint egy rosszul a földbehelyezett cölöp. Társammal a földön kúszva próbáltunk menekülő utat keresni, csakhogy Ezarel elkapta Sam lábát. Ekkor ő reflex szerűen fejbe rúgta a srácot.
-Aú! – kiáltott fel a fiú fájdalmában. Leiftannak is sikerült megragadnia engem és egész testével próbált meggátolni a kapálózásomban.
-Ez bűncselekmény! – kiáltottam. Feljelentelek nemi erőszakért te idióta! Szállj le rólam! Van fogalmad mennyit fogsz ezért csücsülni a sitten? Végül kénytelenek voltunk megadni magunkat és elfogadni a tényt, hogy ezek után valami borzasztó büntetést kapunk. A fiúk előtt haladva vettük a kristályterem felé az utat. Hogy szakadna rájuk az ég!
-Még ilyen két szerencsétlen idiótával soha nem találkoztam! – durcizott Ezarel.
-Pofa be! – förmedtünk rá egyszerre Sammel.
