1. Fejezet: Kellemetlen fogadtatás

Hayle
Baljós elő érzet. Talán nem kéne ma suliba mennem – gondoltam, miközben a valódi problémám az volt, hogy ki kellene másznom a pihe puha ágyamból. Nem, határozottan nincs kedvem ma suliba menni!
-Hayle drágám el fogsz késni! -kiabált anya a konyhából. -Nem gondolod, hogy ideje lenne készülődni?
-Anya azt hiszem lázas vagyok! – hazudtam. Talán így megúszom. Anya az ajtómban állt meg és jobban szemügyre vett.
-Tényleg elég ramatyul nézel ki! – jött közelebb és kézfejét a homlokomra tette.
-Te jó ég! Tűz forró vagy. El kell menned az orvoshoz! Szívesen elkísérnélek, de nekem be kell menjek dolgozni.
-Hagyd csak anyu, majd én megoldom! Jó munkát és vigyázz magadra! -színleltem köhögést, mintha tényleg beteg lennék. Hogy lehetek forró, amikor valójában nincs is lázam? Amint anya elment kiugrottam az ágyból és felöltöztem. Remek egy szabadnap! – gondoltam. Először beugrok a rendelőbe, majd szórakozom egy kicsit. Rengetegen voltak de végül sorra kerültem. Az orvos kiírt egy hétre. Most komolyan, itt mindenki megőrült? Ő is azt mondta lázas vagyok és pihennem kell. Hazafelé indulva rendőr autó szirénáját hallottam és egy közeli bolt riasztó rendszere zengte be az egész környéket. Ki az az idióta, aki fényes nappal betör egy üzletbe? Úgy gondoltam megnézem mi történik, ugyanis eddig még nem fordult elő ilyesmi, hogy valaki napközben akarjon kirabolni errefelé egy boltot. Egy fiatal lányt láttam rohanni hosszú fekete hajjal, akinek Baseballütő volt a kezében.  Nemsokkal rá egy rendőr autó érkezett, amit követett a többi. Egy nő szállt ki, és egy hangos bemondóban, arra kérte a lányt, hogy feltartott kezekkel jöjjön ki az ületből. Nem is volt nála pisztoly vagy ilyesmi, minek kell feltenni a kezét? Ráadásul már rég el is húzott.
-Bocsánat. Ő már nincs odabent – tájékoztattam a nőt, aki egy nyomozó volt és Nathalinak hívták -láthattam a dzsekijére pillantva, amibe bele volt varrva a neve.
-Merre ment? -kérdezte, mire jobb kezemmel az ellentétes irányba mutattam, amerre láttam elszaladni a tettest. A nő nem tétovázott sokáig rohanni kezdett. Közelebb lépve a kirakathoz, amikor a rendőrök épp nem figyeltek, egy kardot láttam heverni a földön. Egyszerűen a semmiből jelent meg. Vajon az üveg mögül esett ki, amit az a csaj betört? A kezembe vettem és a következő pillanatban csak egy hatalmas villanást láttam. Mire végre sikerült kinyitni a szemem megállapíthattam, hogy nem ott vagyok ahol korábban, hanem egy nagy teremben, ahol egy hatalmas kék kristály díszelgett. Eltűntek az emberek és a kristályból készült kardnak is nyoma veszett.

Katherine

-Most komolyan? Azért  a ronda retikülért akarod kirabolni fényes nappal azt a ruha boltot? – kelt ki magából Travis és a fejéhez kapott.
-Az nem retikül, hanem kis táska! És igen! – makacsoltam meg magam majd keresztbe fontam magam elött a karom.
-Hajj rendben bébi, szerezzük meg azt a kis retikült!
-TÁSKA! TRAVIS!TÁSKA!-hangsúlyoztam ki a szavakat.
-Nem vagyok értelmi fogyatékos... TÁSKA értem én. -Anyád otthon van baby? – kérdezte és végig simított a hátamon.
-Szerintem nincs, valamelyik sarkon álldogálhat vagy már kuncsafttal van – szívtam bele a frissen tekert joint-ba és átnyújtottam Travisnek.
-Most nem szivi, legalább az egyikünknek tisztának kell lenni rablás elött – tolta el a kezem és betöltötte a stukkerét.
-Lucille jöhet? – mosolygott rám féloldalasan és felém dobta a baseballütőmet.
-Tudod, hogy a kislány nélkül nem megyek sehova -kaptam el magam elött Lucille-t és rávigyorogtam.
-Remélem, azért az ágyba nem hozod magaddal! – csapta meg a fenekemet és kitoloncolt az ajtón.
-Most nézd meg hát nem kis aranyos? – ugrándoztam a kirakat elött mint egy kisgyerek, és a fekete halálfejes táskámmal néztem farkas szemet.
-Te jó ég! Nők.... – forgatta meg a szemét és elővette a stukkert.
-Megbolondultál? Golyót akarsz égetni a táskámba? Ezt inkább bízd rám és Lucille-ra – toltam el az útból a srácot és egy lendítéssel betörtem a kirakatot.

-ÁH! ÉLETEM SZERELME!! – kaptam a szépségért és átdobtam a vállamon.
-Örülök hogy örülsz! De kibaszottul szól az a rohadt riasztó, úgyhogy rohanj! – üvöltötte Travis és szétszéledtünk.
A rendőrök hamar kiértek az üzlethez, próbáltam minél távolabb kerülni a helyszíntől de szerencsémre még egy csaj is meglátott – Remek, szemtanuk... nagyszerű!
A zsaruk lerázásához nincs is jobb megoldás, mint a csatorna, bemásztam egy csatorna fedél alá és vártam.
Hirtelen károgást hallottam meg a hátam mögül.
-Hollók? Itt? – suttogtam magam elé, és hátráltam pár lépést.
De ők egyre csak többen és többen lettek, elkezdtek röpködni körülöttem, mire hatalmas fényesség támadt és mire kinyitottam a szemem teljesen máshol voltam.

Nathali
Az íróasztalomnál ülve kémleltem, ahogyan az emberek nyüzsögnek a kapitányságon. Na tessék, úgy tűnik forgalmas napnak nézek elébe. Nincs túl sok hangulatom ehhez a mai naphoz. Alig van a testemben elég energia ahhoz is, hogy öntsek magamnak egy pohár vizet. Bezzeg nagyapám mindig üde volt reggelenként. Nekem is edzenem kéne, hogy jobban induljanak a   mindennapjaim.
  -Veled meg mi történt?- törte meg mélabús csendemet egy ismerős hang-úgy festesz, mint aki citromba harapott-Charlie mosolyogva nézett le rám, s láttam rajta, hogy szeretne még valamit hozzáfűzni a mondandójához. Már épp beszédre nyitotta volna a száját, amikor én elcsitítottam!
-Jobb, ha most nem hergelsz fel! Magányra vágyom! -s ezzel beleharaptam a nem túl frissnek tűnő lekváros fánkomba, hátha csak a látszata ilyen sivár.
-Az Istenért! Hogy ez mennyire ehetetlen!-csapkodtam, s fél füllel hallottam, ahogyan Caitlin és Charlie rólam sugdolóznak.
 Mi lelte?- kérdezte Caitlin a férfit kuncogó hangon.
-Nem tudom! Szerintem megjött neki!- Az átkozott! Már megint engem próbál lejáratni!
Mérgesen rácsaptam az asztalomra, amitől ezek ketten megrezzentek. Mielőtt kidőltek volna belőlem a szavak, megszólalt a telefon. Kihangosítottam, hogy eldöntsük, kit küldjünk ki terepre.
-A Beemalov sarkánál, a Clead áruházban rablás történt. A szemtanúk elmondása alapján, egy fiatal lány Baseballütővel kiverte a ruhás bolt kirakatát.
-Itt az idő, hogy levezesd a fölösleges energiáidat Nathalie! – kuncogott Caitlin.
-Pff.... Már te is kezded? – Miért kell ilyen pitiáner üggyel kiszúrniuk a szemem? Mindenki a nevemet kiabálta! – Úgy látom nincs más választásom – felkaptam a napszemüvegemet, és a slusszkulcsomért nyúltam.
-Nathalie! Egyedül akarsz menni? – kérdezte Peter.
-Most ugye viccelsz? Egy tinédzser lányról beszélünk! – s ezzel faképnél hagytam. Útközben úgy döntöttem, azért magammal viszem mindhárom fegyveremet. Nem  tudhatjuk, és ha ez egy csapda? Soha sem lehet az ember elég óvatos ebben a szakmában.
Mikor megérkeztem a helyszínre, hangosbemondóval köszöntöttem a kisleányt.
-Ha most kisétálsz felemelt kezekkel az üzletből, a korodra való tekintettel egy kisebb bírsággal megúszhatod az ügyet!
Éreztem, hogy valaki megkocogtatja a vállamat. Egy fiatal hölgyemény volt az.
-Bocsánat! Ő már nincs odabent.
-Merre ment?
-Arra! – mutatott a jobb kezével az ellentétes irányba.
-Köszönöm a segítséged! – mire válaszolhatott volna, én már ott sem voltam.
Hahaha. Szegény naiv kislány! Ebbe az irányba zsákutca vezet. Futottam, hogy hamar lezárjam ezt az ügyet. Bevallom őszintén egy kávé most nagyon jól esne. Mikor megérkeztem a helyszínre, egy csapat fekete varjú repült ki egy kanalizációs gödörből. Ez hihetetlen! Furcsáltam azt is, hogy ennyi  madár, hogyan kerülhetett be ebbe a szűk odúba, de hogy még ez a kis fruska is ide akart elbújni előlem. Kitört belőlem a nevetés. Nem tudtam tovább elfolytani magamban.
-Utánad menjek, vagy előbújsz magadtól is? – kérdeztem, de egyszerre csak keserves gyermeki sírásra lettem figyelmes. A hang pedig nem a csatornából  jött. Megfordultam. Senkit sem láttam, a hang viszont egyre erőteljesebben szólt. A fenébe! Ez egy csapda! Nem tudtam, merre haladjak tovább, mivel mindenfelől hallottam a feltételezett gyerek áriáját. Míg nem éreztem, hogy valaki húzogatja az egyenruhámat. Megfordultam, és egy arcnélküli kisfiúval találtam szembe magam. Csak nem ismét elaludtam volna? Ez nem a valóság! Az nem lehet! Meg akartam hátrálni, de eszembe jutott, hogy valószínűleg  ez csak egy jól megtervezett maszk. Kiegyenesedtem pillanatnyi megfélemlültségemből, majd megfogtam a kissrác karját mindkét oldaláról. Mikor megérinttettem, hatalmas fájdalom siklott át egész testemen, mint afféle áramütés. Mindent ellepett a hatalmas fényesség, amitől még erőteljesebben éreztem a fájdalmat a testemben.  Mire elhalványodott  a vakító fehérség, az én fájdalmam is csillapodott. Mikor tisztán körbe tudtam nézni, a kisfiúnak nyoma sem maradt, én pedig egy teljesen más helyszínen találtam magam.

Sam
Hogy hogy kerültem Eldaryába? Őszintén fogalmam sem volt róla mi történik körülöttem. Nem akartam Eldaryába menni, hiszen megvolt mindenem. Mégis a szívem úgy diktált, mintha valami hiányozna neki.
-Drágám, ma lesz a családi túra, szóval jobb lenne, ha haladnál – hallottam apám hangját. Gyorsan felráncigáltam magamra egy melegítő szettet, ami nem volt túl szexi, de tekintve hogy úgy terveztem csak a családom lát majd, ezért nem foglalkoztam vele. Hajamat felkötöttem, majd indulásra készen mentem le a lépcsőn.
Utáltam az ilyen kirándulásokat. Semmi értelmét nem láttam, ettől függetlenül elmentem. A hegyen baktattunk fel, én meg megálltam egy pillanatra és ámuldoztam a kilátásban. Azt hittem öcsém, apum és anyum megvárnak, de mikor következőnek felnéztem már nem voltak ott.
Futni kezdtem hegynek felfelé, de mintha nem mozdultam volna semmit se, ugyan az a táj bámult vissza rám.
-Remek – ültem le a kőre. A telefonomat kerestem, de az nem érzékelt térerőt így nem tudtam használni.
Hirtelen egy erős csípést éreztem a combom tájékában, és mikor lenéztem egy ismeretlen bogár volt ott. Olyan hangot adott ki, mintha nevetett volna. A következő pillanatban elaludtam, majd Eldaryába csöppentem.

Aoichou
Kapucnival a fejemen sétáltam a városban... a feltűnően nagy tömegben. Bár, most a legszívesebben egyedül töltöttem volna a napot, a szobám mélyén valami agysejteket romboló játékkal játszva, két pofára zabálva a fagyit, de rá kellett jönnöm, hogy nincs is PSP-m - ellenben tele vagyok dokumentumokkal, és egyéb mindenki számára visszataszítóan vastag könyvekkel -, illetve még fagyi sincs otthon. Így, elindultam a városba, annak reményébe, hogy fel tankolhatok vagy tíz kilónyi hideg édességet, illetve új paprika sprayt, mert az előző kifogyott.
Elégedetten léptem ki a boltból, két szatyornyi édes álommal – a paprika sprayt a kabátom belső sebébe helyeztem, példának okáért, ha valaki megpróbálná elcsórni a zsákmányomat, akkor villámgyorsan akcióba lendülhetek.
Ám ekkor, valamelyik ütődött nekem jött, mire szerencsésen egy pocsolyába estem, majd csak egy hatalmas villanást láttam – amiről eleinte azt hittem, hogy csak a fejem verte be valahová -, mire pedig feleszméltem, vizesen és sárosan találtam magam egy ismeretlen park közepén. Pislogva néztem körbe, majd mikor ráeszméltem, hogy mindenem eltűnt, talpra ugrottam és hisztérikusan toporzékolni kezdtem.
Valaki megérintette a vállam, mire az illető arcába fújtam a paprika spray felét.
-Ááá! – kiáltott fel fájdalmasan, térdre rogyva előttem. Szőke haja két oldalt apró fonatban végződött, frufruja pedig fekete színben pompázott.
-Rátámadtam egy ártatlan emberre! És Eldaryában vagyok? – kémleltem körbe elképedve. – Ezért tuti lecsuknak! – kínomban az arcomat a kezembe temettem, és letelepedtem a srác mellé, várva az ítéletet.